MACSKALAND 02

Rég volt az első rész, és nehéz is már az első időkre visszaemlékezni, mégis igyekszem kicsit visszatérni fejben a két cica összeszoktatásához...

Artúr kicsi korától itt lakik, hamar el lett választva anyukájától és a testvéreitől... kandúr létére biztosan keveredett harcokba környékbeli cicákkal, de igazából mindig itt volt valahol a ház környékén, így összességében a magányos macskák életét élte, övé volt az egész terep és a figyelem is.

Brendonról nem sokat tudunk..az ideiglenes befogadók, akiktől elhoztam, annyit meséltek, hogy egy néni vitte be a menhelyre, akinek állítólag bedobták az udvarába... ki tudja. Ami biztos: kézhez szokott, dörgölőzős cica volt az első perctől kezdve.

Mivel az egész "lehetmégegycicánk" ügy felmerülése és tényleges bekövetkezése között nem sok idő telt el, így arra se jutott időm, hogy túlságosan utánaböngésszek annak, hogyan is kellene bemutatni egymásnak a két macskát. Így hát amikor Brendonnal hazaértünk, leraktam kosarastul, és még mielőtt kiengedtem volna, hagytam, hogy Artúr kicsit megszaglássza.

Aztán kiengedtem. Brendon kíváncsi volt mindenre, körülnézett, Artúr pedig (ahogy az utólag nézve természetesen elvárható is volt) rettenetesen ellenségesen viselkedett, fújt, stb...

Mindehhez képest egy csoda, hogy már első este egymás mellett ettek, és most már tudom is, hogy ez lett volna a kulcs: pozitív dologhoz kötni bennük a másik macs jelenlétét, és egy ajtó két oldalán etetni őket, majd egyre közelebb...

Artúr még sokáig ellenséges volt Brendonnal, Brendon játszott volna, ő azonban nem engedte magához közel, röviden szólva nagyon randán viselkedett vele, de igazából csak védte a területét. Rengetegszer összeverekedtek, vívták a harcaikat, és sokszor ijesztő is volt, látszott a dolgon, hogy ez nem játék, komoly harapások estek meg, de szerencsére nyoma sosem maradt egy ilyennek sem.

Aztán voltak meglepő reggelek, amikor félhomályban kódorogtunk kifelé mosdóba, és azt vettük észre, hogy a két cica egymás mellett alszik a szőnyegen, és nem sokára már összebújva is. Mostanra már az egymás tisztogatása sem ritka.

Mindebben persze bizonyosan az is nagy szerepet játszott, hogy időközben mindkét macskát ivartalanítottuk, amitől (meg az eltelt időtől is) Brendon hatalmasra nőtt, már ő a nagy, Artúr pedig sokat szelídült.

Persze előfordul, hogy a két 3-4 kilós macska lónak képzeli magát, és vágtához hasonló rohangászós kergetőzést rendez a lakásban, főleg esténként, később azonban ilyenkor is általában együtt találjuk őket egy-egy széken, vagy a szőnyegen aludva. :) 

Lényeg a lényeg: úgy gondolom, nagyon megszerették egymást, Artúr teljesen kinyílt, Brendon pedig egyébként is nagyon szociális macska (ezt már több esetben bizonyította, majd írok erről is), így neki különösen jót tesz, hogy nincs egyedül.

Igyekszem a következő részig nem annyi időt kihagyni, mint amennyi most eltelt a legutóbbi óta, de addigis figyelemmel követhetitek Brendon és Artúr közös és nemközös kalandjait az instagram oldalamon, az #arturgram és#brendongram hestegek alatt. 

Találós kérdés: melyik Artúr és Brendon kedvenc közös helye  a lakásban?

HAPPY LITTLE THINGS

Mostanában igyekszem fokozottan figyelni a kis dolgokra, amik megmosolyogtatnak, melegséggel töltik el a szívemet, boldoggá tesznek. Ezek sokszor tényleg olyan apróságok, amik mellett elsiklanánk.

 Például imádok ezeknek az egyre melegedő nappalok reggelén első dolgomként kimenni az erkélyre, megnézni, hogy miújság a növényekkel, hogy áll a paradicsom, kell-e locsolni, száraz leveleket leszedegetni. 

Persze az oviban engem rengetek ilyen pillanat ér, mert a gyerekek percről percre örömet okoznak. Tegnap például az udvaron egy komplett ének foglalkozáson vehettem részt, amelyen én is gyerek voltam, két kislány pedig az óvónénik. Csupán az az egy dolog okozott konfliktust, hogy nehezen tudták kisakkozni, melyikük legyen Dorka néni, és melyikük Anita néni... persze az is okozott nekik fejtörést, hogy a "gyerekek" nem figyeltek oda, de ezt mókás német-magyar keverék rendszabályozással próbálták megoldani, amit nagyon jó volt visszahallani.

De vannak ennél sokkal kisebb dolgok. A habos tejeskávé színeinek ombre alakulása, Brendon legújabb fekvőpozíciója, vagy amikor véletlen belerúgok éjjel, és megnyugodva konstatálom, hogy a lábainknál alszik, egy jól sikerült szemöldök, a vérehulló fecskefű narancssárga leve, amivel lehet rajzolni, és még sorolhatnám...

Mivel fényképezésre sajnos még mindig csak a telefon az egyetlen értelmes eszközöm, így vele kattintgatok bőszen, úgyhogy jöjjön néhány kép is ilyen említésre méltó, kicsi pillanatokból.

 

póz és együttpihi :)

 fukszia gyönyörűség / jönnek a bébi kövirózsák!

kipróbálni egy új technikát (ezek vasalóval készültek!) / ezen az orchideán már két száron van virág, és hozza is a harmadikat

nosztalgiával eltöltő póló / hasznos továbbképzésre a szokásosnál csinosabban öltözni

 új grillsütő az erkélyen és a vele készült finomságok / ropogtatnivalót kaptam a kádba :$

 keresd a tacsit! /  fárasztó hétvége vasárnapjának délutáni pihije

spontán ír muzsika és táncház

így utazunk mi!

MACSKALAND 01

Úgy gondoltam, indítok egy sorozatot arról, hogy milyen csuda kalandokat élünk át Artúr és Brendon gazdijaként.

Az első részben kicsit mesélek arról, hogy egyáltalán hogyan váltunk hirtelen macskátlanból kapásból kétmacskássá.

Artúr Bekiék családi cicája már több, mint egy éve, 2014 nyarának környékén került a házhoz. Eleinte kicsit bejárós volt, bár a gyerekek kapták, akkor is elsősorban Bekihez, aztán kinti cica lett belőle. 

Én úgy ismertem meg, mint egy szimpatikus kis szőrgombócot, aki sose megy messzire a háztól, mindig valamelyik ajtó előtt, vagy a kisházában pihen, és néha besettenkedik Beki szüleinek az ebédlőjébe a nyári nyitott teraszajtón. Simogatni nem nagyon lehetett, mert rögtön harapott és bántott, nagyon kis vadóc cica volt a kedves pofi ellenére.

Mi ketten már régóta beszélgettünk róla, hogy kellene állat,  kutyában gondolkoztunk, de a méretben nem sikerült sose egy nevezőre jutni, ő német dogot szeretne, de kiegyezne egy leonbergivel is, én pedig valami kisebbet, akár egész kicsit. :)

Mivel a cicákat is mindketten nagyon szeretjük, végül úgy döntöttünk, Artúr itt van, végülis a lelke mélyén egész jó fej, beszoktatjuk magunkhoz. Egy szép napon vettem egy szőrkefét, amennyire hagyta, megagyusztáltam vele, aztán valami falat finomsággal felcsalogattam a lépcsőn.

Az első napok ugyanúgy teltek: munka után felcsaltam-hoztam Artit, megvacsizott, majd betelepedett az erkélyajtó elé és szomorúan nézett kifelé...

 Már-már rosszul éreztem magam, hogy most elveszem szegénykém szabadságát, de szerencsére nem sikerült eltántorítani az elhatározástól. Néhány alkalom után azonban Artúr már odajött hozzánk a kanapéra esténként, vagy az előtte lévő szőnyegen pihent. 

Az első gondosan az ebédlő sarkába helyezett kaki általam az alomba való szállítmányozása után ezzel a dologgal sem volt gond, simán megtalálta, hogy hol végezheti a dolgát. A simogatást még mindig csak rövid ideig tűrte, majd beindult a szokásos harapós-karmolós-játszós bunyózásával, de észrevehetően jól érezte magát nálunk.

Nem sok idő, konkrétan 9 nap telt Artúr első, nálunk töltött estéje és Brendon érkezése között. A kis vörös Bors cicát a Facebookon láttam meg, a Budaörsi Állatmenhely oldalán. A menhely munkáját már régóta figyelem, bár sok rosszat pletykálnak róluk, amit én látok, hogy rengeteg állatnak találnak otthont, sokszor külföldön is, ami szerintem hatalmas szó. Életem első adó 1%-ának helyén sem sokat gondolkoztam, egyértelmű volt, hogy nekik adom. A képről rögtön Tégla jutott eszembe (ő is vörös volt, és az enyém, és a legkedvesebb, és nagyon tud hiányozni) és bár már néha-néha szóba került, hogy majd lehet jól jönne Artúrnak idővel egy pajtás, álmomban sem gondoltam volna, hogy Beki rögtön igent mond Bors cicára... sőt... 

Másnap ő telefonált és intézte el, hogy végül miénk lehessen a kis dorombgép. Rengetegen jelentkeztek érte, de már el volt ígérve egy néninek, akiről viszont kiderült, hogy albérletben lakik, így végül szimpátia és a jónak ígérkező körülményeknek köszönhetően mégis mi kerültünk ki "győztesen".  Munka után már mehettem is találkozni az ideiglenes befogadókkal, hogy elhozzam a kis vörhenyt. Bár csak egy napja volt náluk, ők is nehezen váltak meg tőle, mondták, hogy csoda egy egyéniség. :) Ezt rögtön a hazaúton be is bizonyította: kidugta a kis mancsát a kosárból és rátette a könyöklőn pihenő karomra, így utaztunk egész végig. 

Már az első este megkapta új nevét, bár nekem tetszett a Bors is, végül Brendon (néha Brendi) lett belőle. :) Első dolga volt, hogy megmutassa dorombolós, bújós, dörgölőzős természetét...

... második pedig, hogy befészkelje magát közénk reggel.

Arról, hogy emellett van bizony benne egy nagy adag zsiványság is, és az összeszoktatás döcögős-rögös útjáról majd a következő részekben mesélek... :)

Addigis figyelemmel követhetitek Brendon és Artúr közös és nemközös kalandjait az instagram oldalamon, az #arturgram és #brendongram hestegek alatt.