De régóta is jár ez a fejemben... erdőt-mezőt járva, kutyát sétáltatva, takaróba burkolózva, forró vízbe merülve...Szóval amikor úgy magamra figyelek, és kattognak a kerekek, akkor gyakran az eszembe jut, hogy de jó is lenne...
Aztán most itt van a lehetőség, az időmbe belefér, az írás, a kreativitás eképpen való kiélése pedig régóta hiányzott.
Úgy döntöttem, nem kezdek újat, itt van ez a jó kis felület, szeretem, folytatom hát, kicsit megújulva csupán.
Vagyis nem kicsit.
Először is itt a név.
Miközben a bármelyik irányba elindulva 10 percen belül elérhető erdőt járom, kerekedek, kerekedünk. Én magam úgy szó szerint, pocaktájékon, várhatóan április végéig, és ezzel együtt az életünk, kis családunk.
Ami azért valljuk meg, már most is népes, még ha a legszűkebb kört is vesszük... három és fél cica, egy kutya, egy madárpók, egy kaméleon.
Nekem szeptemberben a kutyus érkezésével már egy nagyon kerekedés történt, ugyanis nagyon akartam, nagyon régóta akartam, de bevallom: Bogyóra megérte várni.
Persze aki most veszi fel a fonalat, az nézhet nagyokat még ezt megelőző dolgokra is: három macs? Meg egy fél??
Igen. És csak a fél maradandó szereplő, aki egyébként teljes, csak visszaszokott teljesen kintre, és hozzánk csak a lépcsőházba jár fel pihenni, na meg bekopog néha némi eleségért...Ő Artúr.
Brendon sajnos itt hagyott minket, én azt hittem, itt lehet kinti cicánk, de kiderült, hogy nem. Egy reggel elütötték, Beki épp dolgozni indult, de már csak az élettelen kis testével rohant befelé. Mindez igen megrázott minket közvetlenül a lagzi előtt, de...
De. Már hetek óta nézegettem a cicákat, menhelyeket, egyeztettem, kérdezősködtem. Fehéret szerettem volna, Beki szülinapjára, november 16-ra, ugyanis egy régi cicája szürke Gandalf volt, a terve pedig, hogy majd egyszer ő "újjászületik". Azután eljött az én szülinapom, egy hónappal előbb, hatalmas doboz, benne két nyávogó csöppséggel: egy vörös, egy fehér. Ők lettek Bruce és Gandi. Bentiek, levegőzés az erkélyen, alkalomszerű pórázas séták a kertben, nyáron, ha mi is kint vagyunk.
De hát ez még csak kettő! Bizony... Májusban az egyik kolléganőm cicát keresett a lányának, hát ki ha nem én, rögtön aktivizáltam magam. Jött Miju, hétvégére ideiglenesen, kedden vitte volna a leendő gazdi. Aztán kezdődött a fülrágás Bekitől... ő ennél édesebb kiscicával még nem találkozott, ne adjuk... de én kemény voltam. Kemény addig, amíg hétfőn a kolléganőhöz nem mentem, hogy akkor beszéljük meg, hogy legyen... és majdnem elsírtam magam. Végül pár percen belül megszületett a döntés: Miju marad, és ők sem bánták, mert bevallotta, hogy a lánya izgult is, hogy ilyen kicsi cica, meg amúgyis kettőt akartak eredetileg, jobb lenne, ha tesók lennének... Miju maradt, és nőtt, lekörözve a többieket.
Aztán valamikor nyár vége környékén sétálgattunk a Normafán, és megláttunk egy kis olasz agarat a gazdáival, egy fiatal párral játszani. Én már egy ideje rá voltam függve az agarakra, de Beki tiltakozott ellenük (haha, akkor még nem sejtette, hogy az ír farkas is agár bizony!), de ez a kis ratdog neki is megtetszett. Itthon aztán utánanéztem a fajtának alaposan, de az ára eltántorított, elvből nem adnék ennyit kutyáért, sőt leginkább semennyit, hamar beletörődtem hát, hogy nem lesz kis olaszom, majd csak egyszer belemegy más fajtába és jöhet a kutyus, nekem akkor már mindegy volt, hogy miféle, csak legyen. Alig telt el kis idő viszont, amikor a fajtamentéshez bekerült négy kis olasz agár keverék, Bekit pedig egy pillanatig sem kellett győzködni, így lett szeptember közepén egy Bogyónk. Sors. Nincs mese.
Ahogy akkor már Boldi is a pocakomban volt, de a kutyadöntés még a sejtegetés előtt történt, az elhozatal már a sejtés idejében, és a bebizonyodáskor már velünk volt Bogyó, aminek így kellett történnie, mert ki tudja, ha más sorrendben zajlanak az események, miféle döntések születnek... ez így kerek.
A kaméleon és a pók? Minervát Bekivel együtt "kaptam" valaki valamikor itt hagyta neki, hogy vigyázzon rá kicsit, hát már évek óta tart a kicsi, és igazából nem sok vizet zavar, jó ez így, végülis menő egy állat. Karácsonyi nagybevásárláskor egy állatkereskedésbe tévedtünk, vagyis nem tévedtünk, bementünk, hogy vegyünk a póknak enni (ez kb. félévente szükséges) karácsonyi ajándékként, és ha már ott voltunk, körülnézelődtünk, nekem pedig nagyon tetszettek az édes pici kaméleonok. Fenesegondolta, de a fa alatt egy ilyen izgi kis lény várt, minden hozzá való felszereléssel, ő Márton. Nos vele már kicsit többet kell foglalkozni, mint a félévenkénti etetés, de bírom, jó fej állatka. Sajnos ezt a macskák is így gondolják...
Hát ez a csapat bővül áprilisban a kis kétlábú fiacskánkkal, amit nagyon várunk, és terveim szerint erről a brigádról fog szólni a jövőben a blog, tartsatok velünk! :)
Instagram: dorca16
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése